A palpitáció a háziorvosi és a kardiológiai gyakorlatban egyaránt elő forduló, gyakori és sokszínű panasz, melyet számos betegség eltérő mechanizmusokkal válthat ki. Hátterében az esetek döntő többségében komolyabb szívbetegség nem igazolható, azonban a kardiogén okok kizárására minden esetben különös figyelmet kell fordítani, és e tekintetben törekedni kell az optimális konzultatív tevékenyégre a családorvos és a kardiológus között. Összefoglalónk a panasz kialakulásának okait, a diagnosztika és a terápia szempontjait taglalja a háziorvos szemszögéből, a European Heart Rhythm Association (EHRA) állásfoglalásának fényében.

A beültethető kardioverter defibrillátor (ICD) a kamrai tachycardiák és a kamrafibrilláció kezelésének, a hirtelen szívhalál megelőzésének alap­vető eszköze. Az ICD megfelelő alkalmazásával a leginkább érintett beteg­csoportban, a középkorú, ischaemiás szívbetegségben szenvedő férfiak körében nemcsak életeket és életéveket mentünk meg, hanem jelentős nemzetgazdasági haszon is keletkezik a tapasztalt munkaerő munkaképességének megtartásával.

A Staphylococcus aureusa területen és a kórházban szerzett véráramfertőzé­sek gyakori kórokozója. A primer S. aureusbakteriémiák az intravaszkuláris eszközök kiterjedt alkalmazásával függenek össze. A bakteriémia következ­ménye metasztatikus fertőzés lehet: endokarditisz, csont- és ízületi fertő­zések, idegentest-fertőzések. A S. aureus véráramfertőzésekkel összefüggő halálozás egyaránt magas a meticillinérzékeny és a meticillinrezisztens törzsek esetében. A korai adekvát antibakteriális kezelés és a gócok felszámolása javíthatja a kimenetelt.

Szinte minden mikroorganizmus okozhat endokarditiszt, különösen az olyan Gram-pozitív baktériumok, mint a Streptococcusok, az Enterococcusok vagy a Staphylococcusok. Infektív endokarditisz akkor lép fel, amikor a kór­okozó bakteriémia következtében megtelepszik a szívbelhártyában. A szer­zők egy konkrét esetből kiindulva a betegség patogenezisét, diagnoszti­káját és terápiáját tekintik át.

Nálunk mintegy 40 000-en élnek pacemakerrel. Az életmentő műszer egyik hibalehetősége a vezetődrót sérülése, ezért keltett figyelmet a hír, hogy sikerült vezetékmentes változatot előállítani. Az Európai Kardiológus Kongresszuson idén elhangzott előadás az első fél év kedvező tapasztalatait mutatta be.

A hipertrófiás kardiomiopátia a leggyakoribb monogénes kardiomiopátia. A hir­telen szívhalál elsődleges és másodlagos megelőzése, valamint a genetikai ta­nácsadás pontos diagnosztikát követel. Tünetekben megnyilvánuló lefolyás ese­tén a kezelés középpontjában a béta-blokkolók és a kalciumantagonisták állnak. Ugyancsak bevett kezelési mód a miektómia és a septum részeinek perkután al­koholos ablációja. Nehéz feladat az elsődleges megelőzés céljából implantálható kardioverter-defibrillátorral ellátandó betegek azonosítása. Ehhez az elterjedt koc­kázati tényezők mellett az új képalkotó eljárásokat is érdemes segítségül hívni.

A klinikai szív-elektrofiziológia az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő ága. Néhány évtized alatt a döntően diagnosztikai lehetőségeket biztosító szakterület a szívritmuszavarok széles spektrumát hatékonyan kezelni képes tudományággá vált. A fejlődés hátterében döntően a nem farmakológiai módszerek gyors ütemű fejlődése és klinikai alkalmazása áll.

Az isémiás stroke a harmadik leggyakoribb halálok az USA-ban, egyben a kórházi felvételek gyakori oka. A stroke-ot követő szubakut periódus a trombolitikus kezelésének mellőzéséről szóló döntéstől a stroke időpontjától számított 2 hét elteltéig tart. Gyakran a családorvosok is részt vesznek az isémiás stroke szubakut ellátásában. A későbbi stroke szekunder prevenciójaként trombocitagátló kezelést kell kezdeni az isémiás stroke utáni 24 órában, hacsak nem áll fenn ellenjavallat. Többnyire sztatinkezelésre is szükség van. Kezelni kell a cukorbetegséget, és meg kell ismertetni a betegekkel azokat az életmódbeli változtatásokat, melyek alkalmasak a stroke-kockázat csökkentésére. A kórházi ellátást követő rehabilitációs kezelés javítja a kimenetelt.

A veleszületett szívhibával élő felnőttek száma nő. A radiológiai képalkotás alapvető fontosságú ebben a betegcsoportban mind az első kivizsgálás, mind a követés során. A veleszületett szívhiba miatt operált betegek tízéves túlélése ma 90% fölött van. 

A szívritmuszavarok gyógyszeres terápiájának indikációiban az elmúlt években jelentős változás történt. Nem utolsósorban a supraventricularis és kamrai tachycardiák kezelésére szolgáló katéteres ablatív technikák továbbfejlődése, illetve az intrakardiális defibrillátorok terjedése miatt háttérbe szorult a gyógyszeres antiarrhythmiás terápia. Ennek ellenére az antiarrhythmiás szereknek ma is fontos szerepük van az akut ellátásban és a ritmuszavarok kiújulásának megelőzésében, különösen pitvarfibrillációban. Antiarrhythmiás szerek használata előtt mérlegelni kell a proarrhythmiás események – az antiarrhythmiás szer által kiváltott életveszélyes ritmuszavarok – fellépésének kockázatát a várható haszonhoz képest. Az utóbbi időben különféle tanulmányok foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy melyik a megfelelő kezelési séma a ritmuszavarban szenvedő betegek számára.Mai tudásunk alapján már ki tudjuk választani azokat a betegeket, akik számára különösen hasznos lehet a gyógyszeres antiarrhythmiás terápia.